fejlec

A dohányzásról másképpen

 Előrebocsátom, hogy nem szeretnék prédikálni a kátrányról és égéstermékről, a hörghurutról, az érelmeszesedésről, a tüdőrákról, mert aki e szenvedélynek hódol, azt ez egyáltalán nem hatja meg. Számára mindezek olyan bajok, amik valóban megtörténhetnek, de kizárólag mással. Legfeljebb egy könnyed megjegyzést még hallunk: "Valamiben meg kell halni..." és ezzel az illető nyilván azt gondolja, hogy legfeljebb nem 80, hanem 75 éves korában fog távozni, de mindenképpen elegánsan: egyik napról a másikra libben át a másik dimenzióba.

Természetesen ezzel kapcsolatban is lehetne ijesztő dolgokkal előhozakodni, hogy ez mennyire nem így van, de nekem most mindössze egy célom van: hogy rávilágítsak arra a tényre, ami kivétel nélkül minden dohányost érint, legyen az 20 éve dohányzó vagy néhány hónapja füstölő tizenéves.

Ez pedig a mérhetetlen nagy savasodás és a gombák és paraziták rendkívüli nagy mennyisége, amit a biorezonancia során kivétel nélkül minden dohányosnál mérek!
Innentől fogva pedig BÁRMI előfordulhat. Ez a két tényező - a savasodás, valamint a gombák túlzott jelenléte - az, ami jóformán MINDEN betegségnek az elindítója.
Még egyszer hangsúlyozom: a dohányosoknál ez a két dolog
elképesztően nagy mértékű, olyan, amelyet csak nagyon beteg szervezetben mérek egyébként!
A
gombákról a megfelelő helyre kattintva részletesen írtam, egyik legfontosabb jellemzőjük, hogy a sejtekben rögtön kikapcsolják az oxigént, lehetőséget nyújtva a legkülönbözőbb degeneratív folyamatoknak.
A
savasodás pedig olyan mértékű ásványi anyag hiányt okoz, ami gyakorlatilag szintén a legtöbb betegség eredendő oka, a csontritkulástól az érfalak meszesedéséig. (Megjegyzendő: a savasodás felelős a fiatal sportolók hirtelen szívhaláláért is, mely ebben az esetben természetesen nem a dohányzás, hanem a túlzott izommunka következménye! )

Tehát a dohányos szervezetét nem egy esetleges probléma fenyegeti, hanem egy meglévő, rögtön ottlévő
TÉNY, amit minden biofeedback találkozó alkalmával világosan ki lehet mutatni!

Nelson Scio biofeedback gép dohányzásról leszoktató programja 90-95 %-os hatékonysággal működik.
Nagyon fontos hozzá a dohányzó elszánt akarata, hogy végleg megszabadul a szenvedélyétől. A készülék csodálatos képességét talán itt lehet legjobban kézzelfoghatóan megérteni, hiszen "csupán" a rezgések által képes a szervezetet a nikotin rezgésével feltölteni, ami által a kliens több hétig egyáltalán nem kívánja a cigarettát. Ez a néhány hét pontosan elég ahhoz, hogy végképp átállítsa szokásait.
Fontos, hogy az illető a találkozó előtt 2 órával már ne gyújtson rá, Szükséges ezen kívül egy utolsó szál cigaretta a dobozával együtt, amelyról a nikotin és kátrány mennyiség leolvasható, a gépbe beírandó. A cigarettát majd a program alatt kell használni.
Az eredmény  magáért beszél: a sejtek fellélegeznek, a tüdő kitisztul, a sejtek oxigénszintje megnő, a gombák elkezdenek csökkenni: összességében az egész szervezet egy hatalmas energiamennyiséghez jut, amit aztán felhasznál az összes "hiba" kijavításához!